A lelki feszültség, vagyis a stressz a fenyegetésre adott válasz. Legtöbbször ez a reakció alkalmazkodó jellegű, mivel erőforrásainkat kétféleképpen mozgósíthatja: menekülésre vagy konfrontációra az adott helyzetben. A pszichológusok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a stressz nemcsak az eseményekre, hanem az ezek értelmezésére adott válasz is. Ami fenyegetésnek számít, az részben az észlelésünk egyik funkciója: ahogyan a bennünket körülvevő világról gondolkodunk.

Ez a kereskedők között különösen igaz. Két kereskedő lehet, hogy ugyanazt a piaci mozgást tapasztalja, de nagyon különbözően reagálhatnak rá, attól függően, hogy hogyan magyarázzák az eseményeket. Bár a kereskedőknél megszokott, hogy a stresszt az adott nap piaci történéseinek tulajdonítják, pontosabb lenne, ha arra mutatnának rá, hogyan dolgozták fel a piaci mozgást. Gyakran az adja a különbséget a konstruktív, azaz építő jellegű és az impulzív és destruktív, azaz romboló reakció között, ahogyan a kereskedők a piaci történéseket interpretálják.

Pár hónappal ezelőtt olvastunk egy 60 aktív kereskedőt és befektetőt érintő kutatást az interneten. A felmérés azt vizsgálta, hogyan állnak hozzá a kereskedéshez, milyen személyiségvonásaik vannak és milyen az üzleti stílusuk. Nem meglepő módon az derült ki, hogy szoros kapcsolatot van a kereskedők saját maguk által bevallott stressz-szintje és kereskedési eredményeik között. A nem túl sikeres kereskedés nagyobb érzelmi zűrzavarhoz vezet, ami pedig tovább rontja az üzleti eredményeket. Érdekes, hogy a megnevezett piaci nehézségekkel leginkább összefüggő személyiségvonás a neurotikusság, ami a negatív élményekhez vezet. Összességében azok a kereskedők, akik nagyfokú aggodalmat, csalódottságot és lehangoltságot tapasztaltak, rosszabb eredményekről számoltak be, mint azok, akik nyugodtabbak voltak.

Ez a felfedezés vezetett el engem odáig, hogy megkeressem azokat az érzelmi mintákat, amelyek megkülönböztetik a sikeres kereskedőket a kevésbé sikeresektől. Íme néhány kísérletképpen tett következtetés, melyek a későbbi tanulmányok hipotézisének alapját képezik:

1. A sikeres kereskedők általában más területeken is sikeresek. A legtöbbünknek ismerős a diverzifikáció, azaz a megosztottság fogalma. Nem tesszük fel az egész tőkénket egyetlen pozícióra, ahogy az összes befektetésünket sem egyetlen részvénybe helyezzük. A sikeres kereskedők az „életük pozíciójában” is megosztottabbak lehetnek, mint sikertelen társaik. Társas és személyes életüket illetően elégedettségről számolnak be. Úgy vélem, ez megóvja őket a túlzott szorongástól és idegeskedéstől a kereskedés elkerülhetetlen „száraz időszakaiban”. Fordítva pedig, a sikertelen kereskedők a jelek szerint a piacon kívüli életükben nagyon szegényes magánélettel és személyes kapcsolatokkal rendelkeznek. Röviden szólva, az önbecsülésük java a kereskedésben van jelen. (Nem egy ilyen kereskedő vallotta már be, hogy addig nem tudta sikeresnek elkönyvelni magát az életben, amíg nem keresett egy jelentősebb összeget a piacon.) Az ilyen típusú kereskedők hajlamosak az elkerülhetetlen leszállóágakat az önérzetüket érintő fenyegetésként értelmezni, felnagyítva ezzel a bennük felgyülemlő feszültséget is.

2. A sikeres kereskedők igyekszenek mérsékelni a kockázatot. Ez felnyitotta a szemem. Azoknak a kereskedőknek, akik nagy stresszről és szegényes üzleti eredményekről számoltak be, általában kis méretű számlájuk volt, de gyakran léptek be tőkeáttételes pozíciókba és ezekben hosszú időtávon bent is maradtak. Sőt, a sikertelen kereskedők számlamérete kevesebb, mint feleakkora volt, mint a sikereseké, ám a pozícióik mégis nagyon hasonlóak voltak. Ez azt jelenti, hogy a sikertelen kereskedők ebben az esetben sokkal nagyobb kockázatot (a hozam változékonysága a tőke százalékos arányában) vállaltak. Ezenkívül a legtöbb sikeres és sikertelen kereskedőnek is volt egy rendezett módszere az ügyletbe való belépésre, kilépési stratégiája viszont inkább a sikereseknek volt, ami arra utal, hogy ők jobban odafigyeltek a kockázatkezelésre. Tehát a sikertelen kereskedők nagyobb stresszt, azaz fenyegetettségre adott reakciót tapasztaltak, hiszen a tőkéjük valóban fenyegetve volt!

3. A sikeres kereskedők igyekszenek valamilyen kvantitatív elemzést alkalmazni a döntéshozatalnál. Valószínűleg ez volt a leginkább felvilágosítást jelentő felfedezés. Az a maroknyi kereskedő, akik rendszeres hozamról számolt be, mind jelezte, hogy használt valamilyen adatelemzést a kereskedési módszeréhez. Azok pedig, akik következetes hozamhiányt jelentettek, nem használtak ilyesmit – egyikük sem. Ehelyett teljes mértékben a tetszés szerinti kereskedésre alapoztak és a grafikonok és indikátorok alapján való megérzéseikre. A kereskedőkkel való beszélgetések alapján arra jutottam, hogy a piaci adatelemzés hosszú, fáradságos folyamata segített a sikeres kereskedőknek „megérezni” a piaci eseményeket és magabiztossá tenni őket a rendszerükkel és a módszerükkel. Azok a kereskedők viszont, akik nem merültek bele a piaci események sodrásába, nem fejlesztették ki ezt a fajta irányítási érzéket és nagyobb valószínűséggel ingadoztak a félelem („Nem vagyok képes megtenni a lépést!”) és az impulzivitás, indulatosság („ Nem hiszem el, hogy megint elkövettem ezt a hibát!”) szélsőségei közt. Érdekes módon azok, akik átnézték a módszereik historikus adatait, pontosan tudták, hogy módszereik milyen gyakran termelnek veszteséget. Ez segített nekik abban, hogy ezeket az eseményeket normális, kiszámítható történésekként kezeljék és ezzel elfojtsák a feszültséget.

4. A sikeres kereskedők inkább olyan üzleti stílust alkalmaznak, melyek középpontjában a probléma áll, nem pedig az érzelmek. Amikor probléma ütött be, a sikeres kereskedők igyekeztek felülvizsgálni a választásaikat és már volt kész stratégiájuk a veszteségek limitálására, a pozícióik megfordítására, stb. A veszteséget az üzlet részeként kezelték. A sikertelen kereskedők azonban nem ismételték meg vagy próbálták újra a kedvezőtlen eredményeket, talán azért, mert ezt túl fenyegetőnek érezték az egójukra nézve. Ennek következtében sokkal nagyobb eséllyel blokkoltak le a kedvezőtlen piaci mozgásoktól és ezzel csak felhalmozták a veszteségeket. Valóban sok sikertelen kereskedő számolt be arról, hogy körülbelül annyi nyeresége volt, mint vesztesége. A veszteségeik mértéke kiemelkedett a nyereségeik közül, mert képtelenek kezelni a veszteségeket. Mind közül a legkevésbé sikeresek azok, akik igyekeztek semmibe venni vagy tagadni a piaci problémákat és emiatt nem tudtak semmilyen konstruktív válasszal sem előállni. Ez volt a jellemző a befektetők közt 2000 és 2001 között, akik hatalmas veszteségeket könyveltek el a NASDAQ-nál.

A történet tanulsága véleményem szerint az, hogy a piac érzelmi uralása a jó kereskedési technikák beható ismeretével kezdődik. Néhány pszichológiai módszer vagy a pozitív gondolkodásra ösztökélő gyakorlat senkit nem tesz jó sebésszé vagy kosárlabdázóvá, ahogy az átlagos kereskedőt sem varázsolják pénzgyárossá. A lehető legjobb technika, amit egy kereskedő alkalmazhat, az a tudományos megközelítés. Ha néhány sorban javasolnom kellene valamit, a következő lenne az:

Minden ügyletben ugyanazt a kis tőkét kockáztasd és mindegyik ügyletet alapozd egy historikus elemzésre, amely alapján az esélyek neked kedveznek.

Ha ez túl unalmasnak hangzik, akkor jó eséllyel csak az egód és az izgalom miatt kereskedsz. Ezzel pedig stresszhelyzetbe fogsz kerülni, pont akkor, amikor a leginkább szükséged lenne az eszedre és a lélekjelenlétedre. A piac könyörtelen, ha nem tudod elsajátítani a piac érzelmi dinamikáját okos, tesztelt módszerekkel, akkor az ügyleteiden a profik fognak nyerni, nem pedig te.