Mi az a forex?

A devizapiacot más megközelítésből hívhatjuk devizakonverziós piacnak is, más néven foreign exchange, rövidebben forex, illetve a lehető legrövidebben FX-piacnak. Minden devizapiaci művelet végül is átváltás. Az egyik devizát vesszük, a másikat adjuk. Épp úgy mint amikor a valutaváltónál eladjuk a forintunkat és eurót veszünk. Hétköznapi esetekben nem teszünk éles különbséget a deviza és valuta szavak között, nagyon sokszor szinonimaként használjuk őket. A deviza hivatalosan idegen pénznemre szóló számlakövetelést, míg a valuta fizikai formában is megjelenő pénzt jelent.

Milyen tőzsde a forex?

A részvény-piacoktól eltérően a forex piacnak nincs egy központ tőzsdéje vagy helye, mint például a New York-i tőzsde. A devizapiacok OTC (over-the-counter) vagy bankközi piacok, annak a ténynek köszönhetően, hogy bankok és brókerek elektronikus, globális hálózatából áll.

A 90-es évek elején még csak az igazán gazdag emberek számára volt elérhető a forex kereskedés, de manapság az Internet térhódításának köszönhetően már az „átlagemberek” számára is megnyitotta kapuit.

Mire van ehhez szükséged?

Mindössze egy számítógépre, nagy sebességű internetre, erre az oldalra és már kezdheted is a kereskedést.

Milyen devizákkal lehet kereskedni?

A legnagyobb forgalmú és legközkedveltebb devizákat a jelükkel együtt megtalálod a következő táblázatban:

Szimbólum Ország Deviza
USD USA Dollár
EUR Eurozóna Euró
JPY< Japán Jen
GBP Nagy Britannia Font
CHF< Svájc Frank
CAD< Kanada Dollár
AUD< Ausztrália Dollár
NZD Új Zéland Dollár

 

Természetesen a szolgáltató brókertől függően forinttal is lehet kereskedni.

A devizák jelzése minden esetben 3 betűs, amiből az első kettő az országra, a harmadik pedig a devizanemre utal.
 
Mikor lehet kereskedni?
 
A forex tőzsde 24 órás piac és a hét 5 napján nyitva tart. A devizapiac kereskedelmi bankokból , jegybankokból, befektetési alapokból, kereskedelmi vállalatokból, brókerekből és befektetőkből tevődik össze. A különböző időzónáknak köszönhető a 24 órás kereskedés. A főbb pénzügyi központok kereskedési órái itteni idő szerint:
 
New York: 14 órától 23 óráig
Tokió: 1 órától 10 óráig
Sydney: 2 órától 8 óráig
London: 9 órától 18 óráig
 
Miért érdemes a forex piacokon kereskedni?
 

- Nincs díj

Nincs semmi egyéb költsége (számlavezetési díj, kötésenkénti díj, stb.) csak a vételi és eladási oldal közötti különbség, az úgynevezett spread.

 

- Nem kell adót fizetned

Ha az általunk ajánlott brókerek közül választasz, nem kell adót fizetned, mivel ezekben az országokban a forex kereskedésből származó jövedelemre vonatkozó adókulcs 0%-os.

 

- 24 órás piac

Nem kell várni a nyitásra meg a zárásra, a forex piac vasárnap estétől péntek estig nem alszik.

 

- Senki nem tudja „bekeríteni” a piacot

A hatalmas méretű napi forgalom miatt nem létezik olyan szereplő (még a jegybankok sem), aki képes lenne hosszabb távon befolyásolni a piacot.

 

- Tőkeáttétel

Habár kétélű fegyver, de kis tanulással a saját javadra is tudod fordítani és már pár száz dollárral is több tízezer dolláros pozíciókat tudsz kezelni.

 

- Nagy likviditás

A hatalmas mértékű forgalomnak köszönhetően bármikor minden nehézség nélkül be és ki lehet szállni egy pozícióból.

 

- „Mini” és „mikró” kereskedés

Nem kell hatalmas összegekkel rendelkezned, hogy kipróbáld magad a tőzsdén, mivel számos brókercégnél már 200-300 dollárral is el tudod kezdeni a kereskedést.

 

Forex Iskola útmutató

Útmtuató

Regisztráljon< ingyenesen még ma és élvezze Forex Iskolánk új funkcióit! További útmutatót az iskola használatához< erre a linkre kattintva talál!

Kövessen minket!